Debreceni Adventista "A" Gyülekezet

Május első szombatja

Esős éjszaka utáni napsütéses szombat virradt a Fazekas utcai gyülekezetre is, ahol a délelőtti Istentiszteleten zenés énekszolgálatok és versek gondolatai hangolták lelkeinket az Igei szóra.

Krisztus helye az életünkben

Ahogyan a mai alkalom címe már elindított bennünk egy önmagunknak felteendő kérdést, úgy a prédikációt hallgatva az idézett Igeverseket forgattuk a szívünkben.

Barabás János presbiter szavait a képernyő előtt követve sok helyen fellapoztuk a Szentírást, Lukács evangéliumánál kezdve (6:45/b-46).

(folytatva a felsorolást – a teljesség igénye nélkül: Mt 7:21, 21:28-31, ACs 2:36, 1 Kor 6:19-20, 1 Pt 1:18-19, Pld 23:19, Róm 12:1).

Az Igében Jézus által, és az Ige mai szolgálója által megfogalmazott kérdések bennünk is lakozást vettek:

  • “Miért mondjátok nekem: Ura, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?” (Lk 6:46)
  • Én magam hogyan állok ezzel?

Magunkban végiggondolhattuk a szószóló tömör vezetésével:

  • Alkalomadtán vagyok csak Istennek engedelmes?
  • Szavakkal szeretem Istent?
  • Szolgálom az Urat?
  • Megteszem-e, amit mond?
  • Szavaimat alátámasztják-e a cselekedeteim?
  • Látszik-e a mindennapi életemben az Ő vezetése?
  • Engedem-e azt, hogy Jézus teljesen elfoglalja a szívemet?
  • Mi foglalja le gondolataim zömét?

Az Igehirdető által tolmácsolt bibliai szavak után a szolgálattevők közös záróénekének dallamán kér bennünket is az Isten szava Pál apostol által:

“Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos Istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; …, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami Neki tetsző és tökéletes.”
(Róm 12:1-2/b úf )

Mezei Ibolya


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: