Debreceni Adventista "A" Gyülekezet

Címke: keresztség

  • Párhuzamok és kapcsolódások: az Úr mindennapi csodái

    Egy időpont: 2019. szeptember 21., szombat.Két helyszín: Békéscsaba és Debrecen.Két program: “Ki a sótartóból!” konferencia, illetve keresztség. Isten tiszta szeretetének erős vonzása érződött abban az öröm-szikrát gyújtó mosolyban is, mely emlékeztetett az Ő mindenütt jelenvalóságára azzal, hogy mindkét alkalom kulcs-szava a KAPCSOLÓDÁS volt: kapcsolódás Istenhez, a Bibliához és a gyülekezeti közösséghez. A keresztségi Istentiszteleten Pásztor…

  • Debreceni keresztség

    2019 júliusának utolsó szombatja a Fazekas Mihály utcai gyülekezetben a Hetednapi Adventista Egyháznak újabb családtagot adott Őri Evelin személyében. Evelin családjából 3 generáció képviselői tudtak jelen lenni Evelinnek az Úrral való szövetségkötési alkalmán. Evelin édesapja a szertartáson figyelemmel hallgatta Czeily Tibor presbiter gondolatait, és Evelin saját családja (két kisgyermeke apjukkal együtt) is érdeklődéssel kísérte az…

  • Keresztség gyülekezetünkben

    “Aki hisz és bemerítkezik, az megszabadul..” 2018. november 17-én újra megtelt közösségünkben a bemerítkezés medencéje. Az egész gyülekezet ünnepelt, de leginkább Sütő Lászlóné Inci, aki mára már aktív tagja a lett a Hetednapi Adventista Egyház debreceni “A” gyülekezetének. Inci bizonyságában elmondta, Isten vezetését tapasztalta meg, ahogyan először átlépte a ReményPont küszöbét, majd ott megismerve a…