Debreceni Adventista "A" Gyülekezet

Védőruha és immunerősítés lelki módon

Életszakasz-változást nem csupán életkorunk és családi életünk kapcsán érzékelünk, hanem olyan eseményekben is, mint a mostani karantén-helyzet volt.

Ahogyan 2020 márciusától az addig megszokott mindennapjainkat másféle módon kellett élnünk, úgy ma, 2020. június 6., szombaton újabb szakaszhoz érkeztünk: kinyílt az imaház ajtaja a szombatnapi Istentiszteleti alkalomra (lehetővé téve mintegy 40 testvér személyes együttlétét).

A gyülekezeti közösség online módon jelenlévő tagjai is követhették az élő alkalom közvetítését, mint arra eddig is mindenkinek lehetősége volt. Kiss Zoltán óravezetése a régi emlékeket frissítette, és a jól megszokott módon, Istent dicsőítő szolgálatokkal hangolódhatott az emberi lélek az Igei üzenetre:

5 fiatal hálaadó énekének dallamai és a Danka Mónika által tolmácsolt vers gondolatai nyitottá tették a szíveket. Dr. Nagy Vilmos presbiter egészségügyi szakemberként is hálaadással kezdett, amiért Isten féltő szeretete és kegyelme megóvta a Fazekas utcai gyülekezet tagjai a járványtól.

Orvosként az emberi test fizikai és mentális oldaláról járta körül röviden a múlt hetekben bennünk is összegződött gondolatokat, majd Pál apostol nyomán (Ef 6:11-19) szólt arról, milyen védőruhákat vehettünk magunkra eddig is.

Az Igehirdető egyszerűen érthető tömörséggel szólt a test és a lélek természetes immunitásáról, az annak gyengülését okozó és megerősödését segítő döntések szerepéről. A Páli levélből ismert Isteni ’öltözék’ jelentőségéről szólva lelkiekben vizsgálta meg a hétköznapok keresztényi védekezését.

A szószóló (a Pál apostol korabeli római katonák fegyverzetével párhuzamot vonva) beszélt a mai emberi lélek védelmének módjairól, a lelki immunrendszer erősítésére is használható fegyverekről. A prédikátort hallgatva az Ige szavai emlékezetünkbe idézték, hogy az Istentől kapott védelmi fegyverek nem csupán a támadások elhárításában vannak segítségünkre,

hanem a lelki immunrendszerünk további erősítésére is alapvető szükséglet a folyamatos imaélet, az Urat dicsőítő ének-kedv, a rendszeres Igetanulmányozás, és az Istentől kapott szeretet másoknak való örömteli átadása.

Az alkalom végén a közös ének és ima élményével indulhatott ki-ki útjára a szombat további áldásaiért, s hogy Mennyei Gondviselőnk szeretet-ajándékát tevékenyen osztogathassuk.

Mezei Ibolya


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: