Debreceni Adventista "A" Gyülekezet

5. Függőségek és az igazi Star Wars

Az alkalom kezdetén Sepsi Anna kedves zeneszolgálata fogadta a gyülekező közösséget; mint ahogy az előadó családi képe, és a pár percben hozzá fűzött történet is bensőséges hangulatot teremtett.

Az aktuális nap mentális témája a függőségről szólt, amely kezelhető, krónikus betegség – összetett kölcsönhatásokkal az agy, a genetika, a környezet és az egyéni élettapasztalatok között. Sokféle közismert függőség mellett (alkohol, dohány, drog, gyógyszer, játékszenvedély, koffein) van adrenalin-függőség; vagy akár az e-cigaretta; amelyet orvosként az előadó is sokkal veszélyesebbnek mond a hagyományosnál.

A közelmúlt tudománya felfedezte azt a gént, aminek nincs köze semmilyen szerhez, anyaghoz; és hogy ez a gén nincs mindig „bekapcsolva”. Ami bekapcsolja (mint egy lámpát), azok az életmód szokásai.

A szokások oka pedig az, hogy az egyén el akarja fedni az őt érintő negatív érzéseket. A lelki keserűséget kívánja megédesíteni, tehát kezdődhet akár ártatlanul: egy falat édességgel is; ami viszont az ismétléssel tárolódik a memóriában; s így ez a gén bekapcsolva marad.

Amikor ez megtörténik, akkor az agy limbikus rendszere aktiválja a dopamint (az öröm-élvezet transzmitterét); ami miatt az egyén mindig jól akarja érezni magát: így jöhet a süti mellé a kávé, majd a cigaretta, később az alkohol, és egyebek. De ugyanerre kíván hatni a marketing is: a reklámok mindig az agyat célozzák meg – már tudjuk: hatékonyan; emlékszünk a tükörneuronokra? Amit szemlélünk, amit hallgatunk, az nem száll el a széllel…

Hogy mire fordítsuk hát a figyelmünket?

Diaképeket mutatva az agykutató előadó elmagyarázta, hogy bármilyen függőségnél az agyban a józan tervezésért, figyelemért, önuralomért, ítélethozatalért, prioritások beállításáért felelős prefrontális cortex működése eddigre már erősen lecsökkent – pedig ez a hely a ’józan fék’; s ez a hely a lelkiség színhelye is. Mivel pedig egy-egy kellemes szokás gyakorlása természetellenes módon ingerli a limbikus rendszer ’bulizni akaró’ idegkapcsolatait, ezáltal ez a ’fék’ megbénul. Ezért mondják a függők, hogy nem képesek ellenállni.

1870-ben Ellen White már leírta, hogy az ilyen személyeknek felkelthetetlen az érdeklődése a lelki dolgok iránt, s ezt a tudomány mára be is bizonyította.

Hogyan vehetjük fel a harcot mindezzel? Szintén dokumentálták, hogy a vallásosság jobb mentális egészséggel jár; mert a hit gyakorlása, a gyülekezeti közösségbe járás segíthet új, pozitív idegpályák létrehozásával – a Szentírás tanulmányozása által. Ennek konkrét gyakorlataira a következő előadásokban kerül majd sor. Mert az alkalom másik témája az igazi Star Wars, amelyet látunk és élünk, hiszen tulajdonképpen minden háború.

Az első háborúnak (az ember Istennel szembeni engedetlenségének) következménye a többi mind, amelynek mi is részesei vagyunk. Ilyen harcok a függőségek is.

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.

Ef 6,12

Tehát az igazi „csillagok háborúja” nem földi hatalomért, hanem a mennyei trónért folyik. A Biblia akciódús 12. fejezetén elmélkedve a háború tetőpontjáról is részletesen szólt az előadó: https://www.youtube.com/watch?v=UXKZLwcMS-c&t=1571s

Az említett szakasz elején megjelenő szimbolikus kép (a fényekbe öltözött asszony) a Bibliában az egyház jelképe. Isten egyházának tehát Fentről kapott világossága van, hogy segítse a tisztánlátást:

Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.

Ézs 60,1

Az asszony után következik az Írásban a sárkány, aki az asszony tiszta szépségének teljes ellentéte. Ez a csúf természetfeletti lény a Sátán, aki semmi más földi állathoz nem hasonlítható (Jel 12,3); majd ez után jelenik meg a háború, amely a mennyben tört ki, de a földre helyeztetett át (Jel 12,4). Tehát a csillagok között kezdődött háború a földön ér majd véget. Ebben a jelenleg is tartó harcban vagyunk most mi is, a nagy küzdelem résztvevőiként. (A függőségek is ennek részei.)

Mivel is harcolhatunk a rossz, a sötétség ellen? Bár nem ezzel a kifejezéssel olvasható az Írásban, de az Igét olvasva látható: Istennek van ’fegyvere’, mely által a sárkány a földre vettetett. (Jel 12:7-10)

Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: “Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Jel 12:10

Az Írás alapján tehát tudható, hogy nem a technikai eszközök által van a győzelem. Isten fegyvere ebben a csillagháborúban a Kereszt. Ez előtt a kereszt előtt a sötétség elleni erő található meg; az az Erő, aki a győzelemre segít a Sátán hatalma ellen.

Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.

Jel 12:11

Itt Isten népe jelenik meg; az a nép, akik nemtől, kortól, bőrszíntől és lakóhelytől függetlenül hűségesek Isten családjához. Ebben a most is zajló háborúban Itt van szüksége az állhatatos kitartásra Isten népének. Azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsainak és megőrzik a Jézusban való hitüket.” (Jel 14:12) Mert ha a Biblia legelejét és legvégét olvassuk, látjuk a tökéletes és szép világot: a Mózes 1-2. könyve az Édenről szól, a Jelenések Könyve 21-22. pedig a helyreállított Édenről szól.

Az 1 Móz 3-tól a Jel 20-ig arról szól a Biblia, hogy hogyan keresi Isten az embert. Keresi, mert az ember menekül – akár függőségekbe is; pedig Isten több helyen mondja nekünk: itt vagyok. Csak meg kell állnunk, és figyelmesen hallgatnunk Rá, az Ő írott szavára. Amikor megértjük, hogy mit és miért tett Sátán; és mit és kiért tett Jézus – akkor borulunk le Krisztus keresztje előtt. Akkor tudhatjuk: aki az ártatlan Bárány, Jézus Krisztus áldozatáért hálás szívvel, Neki engedelmesen él – az potenciális veszélyt jelent Sátán királysága számára, hiszen az ő hatalmát gyengíti.

Így hát érthető, hogy miért is zajlik a láthatatlan szellemi-lelki háború az életünkben; s látható, hogy Ki által van a győzelem – szabad lehetőségünk van dönteni, hova és kihez csatlakozunk.

Ahogy a Star Warsban, úgy a Bibliában is jelenetek vannak; és mivel a bibliában a mi csatáink felvonásai is megíródtak – érdemes elmélkednünk tehát rajta.

Isten ismeri minden gondolatunkat: tudja, hogy mi zajlik szívünkben és elménkben is; de Sátán, a mi ellenségünk nem. Ő csak a viselkedésünket figyeli; azért, mert a gondolataink cselekedetekben nyilvánulnak meg. A megismételt cselekedetek pedig szokássá válnak, abból pedig életmód lesz, ami a jellemünket is meghatározza.

A mi háborúnkban a változás a gondolatainkkal kezdődik, amit Sátán nem ismer – ezért kérdez, ahogy olvashatjuk: 1Móz 3:1; a választ viszont már hallja, s ennek megfelelően cselekszik: az ember megtévesztése céljából.

Az Írásnak itt leírt történetén elmélkedve mi is ’hallhatjuk’ Isten kérdését: „Hol vagy?” Az ember pedig – tudva, hogy mit tett – azonnal másra mutogatással igyekezett kimagyarázkodni.

Ez a ’jelenet’ tehát azt üzeni: Sátán, most úgy tűnik, te nyertél – Te és az én gyermekeim haverok lettetek; de én ellenségeskedést fogok adni – mondja Isten: 1 Móz 3:15.

Sátán hazug megtévesztései pedig mai napig gyűlölséget szítanak az emberek szívében – folyik a háború.

De a Kereszten az első csata csak egy ideiglenes seb volt, mivel Jézus szolgálatával már a győzelmi epizód kezdődött. Ő akkor is kiűzött démonokat – ez pedig nekünk azt kell jelezze, hogy Isten mindig a közelünkben van: Ő a győzelemre Segítő Erő a mi harcainkban a jelenben is! Hiszen Krisztus ugyan bement e földi sírba, de nem maradt ott: feltámadt! Az Ige ereje tehát Jézus nevében hittel kérve a mi fegyverünk is lehet!

Ezért hívja Jézus magához a gyermekeit most is a Sátántól, s ezért fontos a Biblia tanulmányozása. Mivel a démonok ma is valóságosak: nem láthatóak, de léteznek – s ezekkel vannak a mi csatáink is. Ebben a harcban pedig velünk és értünk küzd a féltőn szerető Isten; aki az embert szereti, de a bűnt gyűlöli – így nekünk is ezt kell tennünk, és Vele megszabadulhatunk különféle lelki koloncainktól is!

Akkor lehetünk győztesek tehát, ha hittel a Kereszthez megyünk, és lelkünkben felemeljük Jézust; ha életünk cselekedetei Őt mutatják be.

Akkor rólunk is szól az Ige:

Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.

Jn 12:32

Ő pedig Felemeltetett! Ezzel tehát az igazi ’Star Wars’ eldőlt, Jézus Krisztus győzelmével; emeljük hát fel mi is tetteink középpontjául Őt.

Ha megértjük tehát, hogy tulajdonképpen bár vannak a ma emberének harcai; de ha hittel csatlakozunk Jézus győztes seregéhez, akkor a mi csatánkat a Szentlélek vívja meg bennünk és helyettünk: értünk!


Közzétéve

itt:

, írta: