Gyülekezetünk története

‘Dicsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait. Emlékezzetek meg az ő csudálatos dolgairól, amelyeket cselekedett, az ő csudáiról és az ő szájának ítéleteiről.’ (1Krón 16:12)

Isten népe életében ünnepélyes pillanat, amikor az Úr visszafordítja gyermekei tekintetét a múltba, hogy szembesítse őket az addig megtett út emlékeivel és tapasztalataival. Mint népnek és egyéneknek is, át kell élniük azokat a tapasztalatokat, amelyeket az előző nemzedékek szereztek az Úr szolgálatában. Meg kell ismerniük, hogy Isten mit cselekedett az elődök életében. Ezáltal a jelen nemzedéket összekapcsolja a múlttal és így Isten népe történelmének részévé lesznek.

A debreceni Hetednapi Adventista Gyülekezet történetét is Isten megváltási tervébe helyezve érthetjük meg. Hisszük, hogy benne volt Isten tervében ennek a gyülekezetnek a létrejötte és fejlődésének minden fázisa. Valljuk, hogy annak a reménységnek vagyunk birtokosai, amely meghatározta korszakokon át azoknak életét, akik hittek Isten ígéretében, miszerint visszavezeti az embert a bűn miatt elveszített Édenbe.

Édenben a kiűzetés előtt reménycsillag gyúlt, amely vezette évezredeken át Isten hűséges gyermekeit. Ennek a csillagnak fénye vezérelte Énokhot, aki Ádámtól a hetedik volt, s aki már Jézus második eljöveteléről prédikált. Az adventi reménység adott erőt az ószövetségi hithősöknek, „akikre nem volt méltó e világ”, de akik tudták, hogy Istenük „készített nékik várost”. (Zsid 11:38.)

Ebben a reménységben éltek az apostoli idők mártírjai, a  középkor hitvallói, Sárdis reformátorai, Filadelfia fáradhatatlan misszionáriusai, a 18-19. századi adventmozgalmak képviselői. Ennek a reménységnek az üzenetét szólta 1831. augusztus 14-én Miller Vilmos első prédikációjában, egy kis falusi baptista gyülekezetben. A nagy adventmozgalom 1844-es összeomlása után megmaradt néhány, főképpen metodista adventhívő, Amerikában lerakta a Hetednapi Adventista Egyház alapjait, amelynek szervezetét 1863-ban hozták létre.

1864-ben egy Amerikába emigrált lengyel katolikus papból adventistává lett önkéntes misszionárius jön Európába Jézus visszajövetelének üzenetével. Neve: Michael Belina Czechowsky. Útja elvezet Magyarországra, egészen Erdélyig. Munkájának eredményéről nem sokat tudunk. A magyarországi adventmisszió kezdetét L.R. Conradi hazánkba érkezése jelzi 1890-ben. Conradi elsősorban Erdélyben végez alapozó munkát. Augusztus 21-én érkezik Magyarországra J.F. Huenergardt, aki még aznap találkozik a Conradi által megkeresztelt első magyarországi adventistával, Szabó Miklós Annával, akit férje, Nagy György után – Huenergardt – Nagy Annaként említ.

A debreceni advent misszió kezdete az 1920-as évek elejéhez nyúlik vissza. Ekkor érkeztek az első könyvevangélisták Debrecen városába. 1922 augusztusában Kiss Imre és Nagy András könyvevangélisták kapcsolatba kerültek Kovács Imrével és családjával. Munkájuk gyümölcse hamarosan beérett. Az első keresztségre 1922. december 20-án került sor, amikor Zeiner Alajos a Margit fürdőben megkeresztelte Kovács Imrénét és Kovács Sándornét.

Az első összejöveteli hely a Homok u. 55 sz. alatt volt, de a Mikepércsi u. 7. sz. alatt is tartottak szombati összejöveteleket ez időben. A kis adventváró csoport hamar szaporodott. A keresztséget követő héten már négyen tartották meg a szombatot. Kálmán József és felesége csatlakozott hozzájuk. Néhány hét múlva heten lettek, amikor Nagy Károlyné és két leánya, Ilona és Margit csatlakozott a közösséghez. Később valamennyien megkeresztelkedtek. Prédikátor ekkor csak negyedévenként egyszer, úrvacsora-osztásra jött hozzájuk.

A gyülekezetet 1925 decemberében szervezték meg: Zeiner Alajos és Sohlmann Károly prédikátor testvérek. Alapító tagok voltak: Kovács Imréné, Kovács Sándorné, Kálmán József és felesége, Nagy Károlyné, Nagy Ilona, Nagy Margit. Ugyanekkor barátkozók voltak: Juhász Sándorné, ifj.Juhász Sándorné, Szegedi Istvánné és Daku Mihályné.  8.    A gyülekezet életében 1925 és 1936 között nehéz évek következtek. A gyülekezet csak 1936-ban kapott engedélyt a legális működéshez, amikor Delizotti Károly a városba költözött. 1936. június 1-től a Darabos u. 29 sz. alatt gyűltek össze a közösség tagjai. Az 1930-as évek végén ugrásszerűen növekedett a gyülekezet taglétszáma. 1938 áprilisában, amikor a gyülekezet a Szent Anna u. /Béke u./ 7 sz. alá költözött, már 40 tagja volt a gyülekezetnek. 1941-ben már elérte a 130-at a taglétszám. Hamarosan virágzó élet alakult ki: énekkar, női varrókör, jóléti munka (tábea szolgálat) működött a gyülekezet tagjai által. Az orosz katonai bevonulás után 1944. december 20-án volt az első istentisztelet. Az épületet / Béke u./ ugyan bombatalálat érte, de azt a testvérek áldozatos munkával helyreállították.

1945 után Albrecht József, Szamecz Péter, Pásztor József, Farkas Dániel, Pásztor Ottó, Oláh Károly, Szilvási József, Fazekas Károly, Oláh István, Szilvási András, Hangyás László, Szőllősi Árpád, Várhelyi Zoltán és Csalami László volt a gyülekezet lelkipásztora.

A Rákosi nevével jelzett kommunista diktatúra első éveiben történt, hogy Szamecz Péter prédikátort, Ádám Piroska népevangélistát és Kovács Sándorné gyülekezeti tagot letartóztatták és megkínozták, mivel missziós tevékenységüket állam ellenes uszításnak minősítették. Csak évtizedekkel később merte Kovács Sándorné testvérnőnk felfedni, hogy meg is fenyegették őket, hogyha elmondják megkínoztatásukat – családjaikat deportálni fogják. Istenhez való hűségükben azonban nem tudták megtörni őket: dicsőség ezért Istennek!

A Szent Anna utcai (Béke utcai) épület az 1970-es években egy újabb felújításra szorult, de annak tervezeti költségei meghaladták az akkori gyülekezet és egyházterület anyagi lehetőségeit. A hosszú vajúdás eredményeképpen a gyülekezet 1989. október 10-től albérletben volt kénytelen istentiszteleti összejöveteleit megtartani. Öt évig a helyi Unitárius Egyházközség Hatvan u.-i Temploma szolgált otthonául a közösségnek. Ennek ellenére ez idő alatt is a gyülekezet taglétszáma növekedett: 123 főről 174 főre. Ez időben a keresztségi istentiszteletek helyszíne a Szappanos utcai Baptista Gyülekezet Imaháza volt. Hálás szívvel gondolunk Unitárius és Baptista hittestvéreinkre, akik ezen időszak alatt is segítségül voltak gyülekezetünk irányában.

Miután nyilvánvalóvá lett, hogy a Béke utcai épület felújítási költségei majdnem egy új imaház megépítését fedezné, a közösség ez utóbbi mellett döntött. 1992-ben indultak el az építkezési munkálatok a Fazekas M. u. 7 sz. alatti 594 m2-es telekterületen, Lengyel István Ybl díjas építészmérnök tervei alapján. A 297 m2-es 350 férőhelyes épület-objektum nemcsak a helyi gyülekezetnek szolgál imaházul, hanem a Tiszavidéki Egyházterület Központja is itt kapott helyet.

A debreceni gyülekezet tagjai – elsőként Frank László és családja, Barabás Béla és családja, később Harsányi Béla és családja, Zágonyi Zoltán és családja – 1991 óta aktív szolgálatot végeztek azért, hogy Debrecen-Józsa városrészben megalakulhasson egy új adventista gyülekezet. Az 1995-ben megalakult józsai gyülekezet azóta is aktív hitéletet él, Isten dicsőségére és az ott lakók szolgálatára.

1989 után Ócsai Sándor, Szőllősi Béla, Szilasi Zoltán, Szilvási András, Fenyvesi Péter Pál, Kovács-Bíró János, Szabó János és Sztán János volt a gyülekezet lelkipásztora. Hálásak vagyunk a lelkészekért és családjukért, akik itt dolgoztak az elmúlt 90 év alatt.

Istent kérjük, hogy oltalmát továbbra is terjessze ki a jelenleg közel 200 tagot számláló debreceni közösség felett és áldja meg a közösség minden tagjának közös szolgálatát.

Közöttünk még vannak olyanok, akik ismerték a gyülekezet első tagjait, akik lerakták a közösség alapköveit. Ezek a testvéreink már sírjukban várják Megváltónk visszajövetelét. Hálával és tisztelettel emlékezünk azokra, akik vállalták az áldozatos és fáradságos munkát, mert hittek küldetésünkben. Hálásak vagyunk a történelem Urának azokért a testvéreinkért, akik készek voltak a felismert igazság mellett dönteni az előítéletekből származó hátrányok ellenére is, „mert a megjutalmazásra tekintettek”. Hálát adunk az Úrnak testvéreinkért, akik az elmúlt 90 év folyamán, a II. világháború vérzivatarától szenvedve is előttünk járva építették ezt a gyülekezetet, és hűségesek voltak az Úrhoz mindhalálig.

Hálával emlékezünk azokra a misszionáriusokra, akik elhagyva távoli hazájukat, szeretteiket, a hármas angyali üzenet követeiként eljöttek idegenbe, azonosultak életformánkkal, hogy megismertessék velünk a reménység üzenetét.

Ünneplésünk hangulatában ne feledkezzünk meg a múltat és jövőt összekötő jelenről. Jelenünk múltunkban gyökerezik és a jövőbe mutat. Bátorítsanak E.G.White szavai: „Nincs mit félnünk a jövőtől, kivéve, ha elfeledkezünk az útról, amelyen vezetett minket az Úr, és megfeledkezünk tanításáról, amelyet elmúlt történelmünk során adott nékünk.”

Kérjük az Urat, hogy küldetésünket értékeljék minél többen azzal a kéréssel: „Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (Zak 8:23). – Ámen!