Debreceni Adventista "A" Gyülekezet

Az alvás fontossága

Az előadó az alkalom tudományos részében saját kutatásairól is szólt, felvázolva az alvás közben bennünk lezajló folyamatokat.

Ahogyan mi magunk meg is fogalmazzuk néha, hogy pihenésre van szükségünk; úgy szervezetünk – és a testünk irányító központja, az agyunk – is igényli a megfelelő mennyiségű alvást.

A tudomány is bizonyította Isten szavának igazát, mely szerint:

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.

Préd 3,1

mert már régóta nyilvánvaló, hogy az alvás az agyműködés kognitív funkcióit is támogatja; ugyanis alvás közben a test egészséges működ(tet)éséhez szükséges folyamatok zajlanak le bennünk. Ennek különféle szakaszairól, és azok jelentőségéről is beszélt az előadó, melyet a vetített képekkel és az ahhoz fűzött érhető magyarázattal kiegészítve honlapunk youtube oldalán is elérhetünk.

Alváskor agyunk rendszerez, majd megszilárdítja és a memóriában tárolja az információkat; de itt van a kreatívabb gondolkodás, az étvágy szabályozásának, a fizikai állapot regenerálódásának az ideje is.

Bizonyított tény, hogy a tartós alváshiány ront nem csupán agyi képességeken, hanem a szervezet egészére is hatással van, károsodásokat idézhet elő: magas vérnyomás, cukorbetegség, hangulatzavarok, szorongás és depresszió mellett különböző immunrendszeri rendellenességek, szív- és érrendszeri megbetegedések is nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő.

De megtudtuk, hogy már néhány nap nem elégséges alvás után is nő az oxidatív stressz az agyban, ami egy gyulladásos folyamat (mikrolézió); amely a központi idegrendszer működését is befolyásolhatja. Mindezeken a rendszeres alvás megfelelő mennyiségével (kellő időtartam) javíthatunk, valamint a központi idegrendszer védelmét hosszabb távon a növényi étrenddel is támogathatjuk.

Az alkalom második részében az előadó egy ismert közéleti személyiség (Abraham Lincoln) saját prófétikus álmáról szólt, mely azt a jövőt vetítette elő, ami utóbb be is következett. A prófécia jövőbeli események előrejelzése, melynek kapcsán a kapcsolódó bibliai téma címe: ’Egy álom, amely megrázta a világot’.

Itt Nabukodonozor, Babilónia uralkodójának álmát Dániel könyve alapján bontotta ki az előadó; emlékeztetve arra, hogy Dániel nem csak egyénileg, hanem társaival közösen is imádkozott – s ezen Isten-kapcsolattal tudta a király álmát megjeleníteni és azt meg is magyarázni. A király részletes álom-értelmezését érdemes vetített képekkel is megnézni a fent említett oldalon, hiszen akkor talán a biblia próféciák is ’kézzel foghatóbbá’ válnak.

Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.

2Pt 1,20-21

Az előadó saját élményének bizalmas példájával tisztelte meg a hallgatóságot, amikor megtapasztalta az Istennel való személyes ima-kapcsolat fontosságát; ezért kívánja nekünk is az Istennel való szoros ima-kapcsolatot.

Mezei Ibolya


Közzétéve

itt:

, írta: