Debrecen Adventist Church "A"

Májusi pásztori üzenet

Amikor gyerek voltam, mivel sokat játszottunk a szabadban, csak az számított jó időnek, ha süt a nap. A borús, esős idő nem. Így a legkedvesebb tavaszi hónap nem is lehetett más, mint a május. Napsütés, virágba-borult fák, bokrok, csodás rétek és a tanév végének közeledte mind-mind ígéretet hordozott. Tele is voltunk nagy reményekkel és tervekkel azok megvalósítására. Az Úr Jézus gyakran használt példázatokat, amikben a lelki dolgokat a természet jelenségeivel szemléltette.

„Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.”

Ahogyan bízunk a tavasz ígéreteiben és abban, hogy a nyár majd meghozza bőséges termését, úgy kell bíznunk Isten ígéreteiben is, hogy valóra váltja azokat. Gyülekezetünkben sok ígéretes lehetőség van. Vidám, játékos és kedves gyerekek; okos, életerős, tehetséges felkészült fiatalok; szolgálatkész, nagy munkabírású felnőtt testvérek, jó igehirdetők és még sorolhatnám. Mégis a sok ígéret és lehetőség mellett mintha mégis borúsan látnánk a dolgainkat, pedig nem kellene. Mi az, amire leginkább figyelnünk kellene, mi az, ami megkoronázhatná a törekvéseinket? Szerintem két dolog: az eltökélt odaszánás és összehangolt közösség. Gondolkodjunk most ebben a hónapban ezen a két dolgon! Hogyan tudnánk megvalósítani mindezt, hogy a bőséges lelki termés ígérete valóság legyen!

Restás László


Posted

in

by