Debrecen Adventist Church "A"

Tevékeny szolgálat karantén idején

Napjaink világméretű járványügyi kihívása nem csupán a fizikális testet veszélyezteti, hanem a mentális lét egészségét is.
Ezért a Hetednapi Adventista Egyház Istentiszteleteit is – mint más felelősségteljes keresztény közösségnél – online követheti nyomon azt (élőben vagy felvételről) az Isteni Ige iránt szomjazó embertárs.

Mivel a személyes emberi kapcsolatokat, közösségi alkalmakat feltétlenül szükségszerű nélkülözni, sokakban felmerülhet a kérdés: honnan töltekezhetünk föl némi lelki eledellel?

2020. március 21-én, a szombat délelőtti Istentisztelet idejében Debrecenben a Fazekas Mihály utcai gyülekezetben Restás László, a Munkácsy Mihály utcai gyülekezetben Dankó Ferenc szólt online módon a láthatatlanul jelenlévőkhöz is.

Restás László Igehirdetése előtt az ifikórus egy korábbi dallamának biztató szárnyain szállhatott tova a félelembe zártság érzete, majd egy Restás Márta által tolmácsolt vers sorai nyitották meg a szíveket az Ige befogadására.

Prédikációja Zakariás éneke alapján (Lk 1:68-79) gondolkodtatott el arról, hogy az egyedüllét, a kényszerű bezártság és az alkalmi némaság tulajdonképpen: lehetőség.
Lehetőség a türelem és a kitartás gyakorlására, lehetőség a várakozási idő minőségi megtöltésére. 

Kihagyhatatlan esély személyes Isten-kapcsolatunk további mélyítésére, és különleges esély a hittestvérekkel való (technikai eszközök útján naprakészen tartható) kapcsolatok megerősítésére, embertársaink szolgálatára.

Dankó Ferenc Igehirdetésében a Mt 24:44 versében foglaltakat járta és járatta körül a gondolatokban: a készenlét témakörének minden oldalát.

A feltett kérdésekre, hogy: mi is a felkészülés és a felkészítés, mi is a felkészültség és a készenlét állapota – olyan Igehelyekkel és képekkel illusztrálta, melyek mai minden napunkra és önmagunkra nézve is továbbgondolásra indított.

Mondatai a jelennapok karantén-helyzetében megmozgatták saját lelkivilágunknak azokat az oldalait is, ahol készenlétünk területei hiányosak.

Megmutatta, hogy a személyes találkozású közösségi hitélet szükséges elnapolása még több időt ad az egyéni bibliatanulmányozásra, mely által Isten felkészít bennünket az embertársak igénye szerinti tevékeny szeretetre: a biztatásra, a bátorításra, és a segítségnyújtásra, a Remény biztos útjának bemutatására.

S ha szívünk és eszünk harmóniában van a Jézusi útmutató szerint, akkor alázattal szolgálunk egymásnak. Kívánom, hogy a képernyő előtt se feledjük: Isten A minden helyzetben Jelenlévő Úr, akiről Ady így ír versében:

„Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.”                                                                                                       

Mezei Ibolya

Az igehirdetések megtalálhatóak itt:

Restás László: Közel a szabadítás: https://www.youtube.com/watch?v=6i-maQ19I_M

Dankó Ferenc: https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1DxgsHbGwu3-JHc_X8eANbTd5flsWrc3t


Posted

in

by