Debreceni Adventista "A" Gyülekezet

Hírek

  • Testi-lelki táplálék

    Testi-lelki táplálék

    Hálát adunk az Úrnak, amiért 2024. március 3. szombatján eső- és szélmentes időt adott, hogy így Fentről védett körülmények között, az Istentiszteleti alkalom után Debrecen három helyszínén meleg ételt oszthattunk szét a rászoruló, mintegy kétszázötven embertársunknak, akik közül sokan beteg családtagjuknak is örömmel vitték a levest és palacsintát. Többen a gazdag ragulevest kenyérrel a helyszínen…

  • Sóoldat-konferencia – regisztráció

    Mi a Sóoldat-konferencia? Egy egész napos tanító konferenciaprogram, amely eddigi tapasztalatunk szerint komoly segítséget jelent az egészségügyben dolgozó, vagy azzal valamilyen kiemelt módon kapcsolatban álló, elkötelezett hívőknek. (pl. szociális szférában dolgozók, lelkigondozók, lelkészek). A konferencia családias hangulatú, kiscsoportos környezetében minden felvetődő kérdést meg lehet beszélni, a tapasztalatokat pedig egymással meg tudjuk osztani.A tananyag arra készít…

  • Mit üzen a múlt nekünk?

    Mit üzen a múlt nekünk?

    A múlt a jelennek szól címmel egy kerekasztal beszélgetés sorozat kezdődik a Dániel próféta könyve alapján 2024. január 11-én csütörtök este 18.00 órakor Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárban. A csütörtök esténként folyó sorozat alkalmával meghívott vendégünkkel Hegyes-Horváth Géza lelkésszel beszélget Dankó Ferenc, a gyülekezetünk vezető lelkésze. Az estek során közreműködő meglepetés vendégek sorát…

  • Ébredés és lelki megújulás hétvége

    Felvételről megtekinthetők: Csütörtök este 18:00-19:00 Mire vár a Szentlélek? Péntek este18:00-19:00 Egy ünnepélyes ígéret Szombat délelőtt9:00-9:40 Evangélizáció! Miért?10:00-12:00 Úrvacsorai odaszentelő istentisztelet Szombat délután14:00-18:00 Evangélizációs képzés

  • Jótékonysági hangverseny 2022. november 5-én

    időpont: 2022. november 5. szombat 18:00helyszín: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt Ferenc termefellép: Soli Deo Gloria egyházzenei tábor énekkara és fúvóegyüttese

  • „Tovább kell vinnetek” 2022

    A 100. jubileum margójára 1922. decemberében keresztelkedett meg az első adventista Debrecenben. Immár 100 éve annak, hogy egyházunk, a Hetednapi Adventista Egyház tagjai eljutottak városunkba. Nem könnyű akkor írni a közelmúltról, ha az még szinte itt van, de megpróbálom. Ünnepelt közösségünk a debreceni, Fazekas Mihály utcai gyülekezetünk lelkipásztori teendőit 2017. december 1-vel vettem át. Akkor…